Mediáció

A mediáció lényege, hogy a mediátor a résztvevő felek között semleges harmadikként közvetít, segíti a kommunikációt, rámutat a játszmákra, és a megoldás irányába tereli a feleket. A mediáció során nem az a célunk, hogy eldöntsük, kinek van igaza! A fő cél a konfliktus feloldása, és egy olyan egyezség létrehozása, ami mindkét fél számára elfogadható.

A közös beleegyezéssel hozott megállapodás azért fontos, mert a látszat megegyezések, illetve a másik kedvéért hozott döntések nem tarthatók be hosszútávon.  A mediációt kifejezetten ajánljuk válófélben lévő pároknak, ugyanis segíti érzelmileg is feldolgozni a válást, és segítségével gyakran elkerülhetők vagy lerövidíthetők a bírósági perek.

Gyakori formái

  • Párkapcsolati vagy válási mediáció
  • Családi mediáció (szülő–kamasz, anyós–pár közötti feszültségek feloldása)
  • Gazdasági mediáció
Jelentkezem

Mediáció foglalkozásra

Közös Lépés