Schäfer Nóra

Schäfer Nóra

Tanácsadó szakpszichológus, autogèn tréning terapeuta, life coach

2011-ben szereztem meg pszichológusi diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, 2020-ban pedig tanácsadó szakpszichológus végzettséget szereztem az ELTE-PPK krízistanácsadás szakirányán.Az egyetemi évek alatt kerültem közel a resztoratív (jóvátételi) szemlélethez és a Közösségi Szolgáltatások Magyarország Alapítványhoz, amelyben közel 4 évig tevékenykedtem, és melyen keresztül volt lehetőségem többek között veszélyeztetett, gyermekotthonban nevelkedő fiatalokkal dolgozni és rengeteg tapasztalatot szerezni csoportvezetésről, krízisintervencióról, arról, hogy hogyan lehet valakit abban támogani, hogy aktívan felelősséget tudjon vállalni az élete alakulásáért, még akkor is, ha először úgy érzi, semmilyen erőforrása, eszköze nincs ehhez.  Ugyancsak az egyetemi évek alatt ismerkedtem meg a tapasztalati tanulással, vadon-és kalandterápiával, az élményalapú fejlesztéssel, mely a mai napig szerves részét képezi az általam vezetett programoknak.

Képződtem autogén tréningben, mely egy igen hatékony és könnyen elsajátítható relaxációs, stresszoldó technika, valamint elvégeztem a Magyar Relaxációs- és Szimbólumterápiás Egyesület módszerspecifikus képzését is.Jelenleg a Magyar Családterápiás Egyesületnél képződöm pár-és családterapeutának. Pszichológusi munkám során arra törekszem, hogy a hozzám forduló, elakadással, problémákkal küzdő, krízishelyzetben lévő, fejlődni vagy épp változtatni vágyó kliensek a biztonságos és támogató légkörben megerősödve egyre inkább képessé váljanak megtalálni a saját erőforrásaikat és megoldásaikat.

Célom, hogy klienseim új nézőpontokkal, hasznos tapasztalatokkal és eszközökkel gazdagodjanak, melyek hozzájárulnak az életükkel kapcsolatos elégedettség érzésének megtapasztalásához, valamint céljaik eléréséhez. Meggyőződésem, hogy minden ember rengeteg erőforrással rendelkezik és képes ezeket – még ha eleinte külső támogatás vagy nézőpont szükséges is hozzá – észrevenni és életének pozitív irányba történő elmozdítására használni.

Egyéni konzultációim során elsősorban a megoldásfókuszú és a személyközpontú szemléletet, valamint a pozitív pszichológia eredményeit alkalmazom, kiegészítve különböző relaxációs gyakorlatokkal (autogèn tréning, szimbólumterápia), szem előtt tartva a klienseim személyiségének és problémáinak sokszínűségét. Coaching folyamatokon gyakran használok vizuális facilitációt, segítve ezzel a kliens helyzetre vonatkozó megértésèt.

Foglalkozások

Felnőtt pszichológiai tanácsadás

Life coaching

Autogén tréning

Felnőtt pszichológiai tanácsadás angol nyelven

Ár

15.000 FT / alkalom

15.000 FT / alkalom

15.000 FT / alkalom

18.000 FT / alkalom

Közös Lépés