Párkapcsolati problémák
A párkapcsolat, amely két felnőtt személy kapcsolatára épülő egység, a családi élet alapja, és az egyik legfontosabb szükségletünk. Jelentős hatással van életünk valamennyi területére testi, lelki és szociális téren egyaránt. A párkapcsolat a valahova tartozás és a biztonság érzését nyújtja, érzelmi támogatást biztosít, emellett segítséget nyújt céljaink elérésében, és az önmegvalósításban. A párkapcsolatot az idők során számos kívülről jövő és belső kihívás érheti. Csak a kellően erős, ápolt kapcsolat állja ki az idő próbáját, és viseli el az élet kihívásait.
A leggyakrabban előforduló párkapcsolati problémák közé tartozik a
- hűtlenség,
- érzelmi vagy szexuális elhidegülés,
- bizalomhiány és kóros féltékenység,
- állandósult veszekedések, félreértések – kommunikációs nehézségek,
- együttműködési, munkamegosztási és döntési nehézségek,
- eltérő rövid és hosszútávú célok, jövőkép,
- magány.
Ezen problémák kialakulásának, elmélyülésének hátterében több minden állhat. Gyakran előfordul, hogy annak érdekében, hogy jó képet mutassunk magunkról, és elkerüljük az esetleges vitákat, nem merjük elmondani már a kapcsolat elejétől, hogy mik az igényeink, mi az elképzelésünk a kapcsolatot illetően. Sokszor nehéz kifejezni, és nyíltan beszélgetni a szexuális igényeinkről, vágyainkról, vagy az ellentétes jövővel kapcsolatos elképzeléseinkről. Gyakran nem veszünk tudomást, vagy nem kezeljük megfelelő komolysággal, hogy különböző családi mintákkal és szokásokkal rendelkezünk. A nemi szerepek felborulása, összekeveredése szintén okozhat hosszútávú problémákat.
Fontos, hogy idejében felismerjük ezeket a problémákat, és tegyünk tudatos lépéseket megoldásukra. A problémák felerősödését azonban nem kell feltétlenül fenyegetőnek tekinteni, hiszen épp ezek a kisebb krízisek adnak lehetőséget a párkapcsolat fejlesztésére és változtatására.