A kiégés tünetegyüttesét csak 1974-ben írta le Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus. Lényege, hogy a megterhelések, stresszek nyomán fizikai, érzelmi, mentális kimerülés alakul ki, ami reménytelenséggel, a célok, törekvések elvesztésével jár. Csökken az önértékelés, a munka eredményessége, nő a mások iránti negatív beállítódás.

Azóta a kiégést, mint minden nehezen megfogható pszichés problémát többen, többféleképpen megfogalmazták. Abban viszont mindenki egyetért, hogy a kiégés, vagy angol nevén burnout nem csak az előbbi munkaterületeken, hanem gyakorlatilag minden foglalkozásnál megfigyelhető, s a közvélekedéssel ellentétben, nem csak a felső vezetésben, hanem alacsonyabb szinteken ugyanúgy előfordul/terjed. Szakemberek szerint az alacsonyabb pozíciójú munkatársak kiégése, mentálhigiénés szempontból veszélyesebb, hiszen az alacsony képzettséggel járó mobilitáshiány miatt az emberek nehezebben változtatnak munkahelyet.

1. Első az idealizmus szakasza. Ekkor még van lelkesedés a szakmáért; a kollegákkal való kapcsolattartás még élénk, az érintettek saját személyiségüket tekintik a legfontosabb munkaeszköznek.
2. A második a realista fázis. Az illető szakmája iránt elkötelezett, együttműködő a kollegákkal, érdeklődik a munkáját célzó emberek iránt, de már a távolságtartás és a részvétel egyensúlyának megteremtésén fáradozik. Vannak még kreatív tervei, még nyitott a kezdeményezések iránt.
3. A stagnálás vagy kiábrándulás a harmadik periódus. Ekkor már csökken a teljesítőképesség, az érdeklődés, a nyitottság. Az emberekkel való kapcsolattartás csupán a legszükségesebbekre korlátozódik. A kollégákkal való beszélgetések is gyakran terhesek, inkább csak védekezésünk megerősítését szolgálja.
4. A negyedik a frusztráció szakasza. A páciensek a szakmájukban visszahúzódnak, partnereiknél egyre több negatív vonást észlelnek. A kapcsolatokban a megengedő és a tekintélyelvű stílus ingadozik. A szakmai, közéleti tevékenységtől vonakodnak, mert értelmetlennek és üresnek vélik. Kétségbe vonják a saját tudásukat, hivatásuk értelmét és értékét. Egyre idegesítőbbé válnak számukra azok, akikkel dolgozniuk kell.
5. Az apátia fázisa az ötödik. Ekkor minimumra korlátozódik az interakció, a bánásmód rideg, sőt ellenséges. A szakmai munka sematikussá válik. Az illető kerüli a segítő kollegákat, a helyzet megváltoztatásának lehetőségét elveti.