Az egyik legfontosabb szükségletünk emberi szükségletünk, életünk egyik legörömtelibb és egyben legnagyobb fájdalmakat okozó területe a párkapcsolat. Kapcsolatunk minősége vagy épp hiánya jelentős hatással van az életünk valamennyi területére testi, lelki és szociális téren egyaránt. A párkapcsolat a valahova tartozás és a biztonság érzését nyújtja, érzelmi támogatást biztosít, és így hozzájárul a boldogságérzet növekedéséhez. Emellett a jól működő kapcsolat segítséget nyújt céljaink elérésében, az önmegvalósításban és alkalmazkodóképességünk növelésében is.

Párkapcsolatunk jelentős hatással van életünk minőségére.

A párkapcsolatok jelentős változáson estek keresztül az utóbbi évtizedekben.  A házasságot hagyományosan a felnőtté válás egyik fontos feltételének tartották, továbbá nagyszüleink idejében a tartós párkapcsolat egyedüli elfogadható formája a házasság volt. A házasság megítélése azonban napjainkra átalakult. Ezen attitűd változás hátterében többek között a házasság gazdasági funkciójának háttérbe szorulása áll. Azzal ugyanis, hogy általánossá vált a nők munkavállalása, a házasság megszűnt pénzügyi szövetségnek lenni. Ehelyett egyre inkább előtérbe került a párkapcsolat érzelmi szerepe, így a pár kapcsolati és szexuális összhangja. A házasság romantikus, érzelmi döntéssé vált. Ezen változás hatását tovább erősítette az individualizáció térhódítása és az önmegvalósítás igényének növekedése is. Ezen változások az egyéni és társadalmi szintű értékrendben vezettek a házassággal kapcsolatos attitűdök átalakulásához. Az átalakulások ellenére a párkapcsolat ma is fontos szerepet játszik az egyének életében, azonban az említett változás megnehezítette a párválasztás folyamatát.

Az első párkapcsolat kezdete leggyakrabban a húszas évek elejére tehető és általában több hosszabb-rövidebb kapcsolat előzi meg a végleges párválasztást. A házasságig, vagy tartós élettársi kapcsolatig vezető út a legtöbb mai fiatal számára rögös, legalább is a korábbi évtizedekhez viszonyítva. Nagyszüleink idejében ugyanis általában már az első szerelem házassággal végződött.

Gondoljunk bele, lett volna a Szex és New York sorozatnak létjogosultsága az 50-es években?

Manapság nehezebben keressük és találjuk meg életünk párját. Bár a párválasztás és a párkapcsolatok alakulásának megértése nem rövidíti, könnyíti meg ezt az utat, dinamikájuk megértése mégis érdekes szempontokra világít rá.  Érdekes kérdés lehet például, hogy mi alapján választjuk azt, akit?

Hasonló hasonlót választ?

A párválasztás egy összetett folyamat, melynek dinamikájáról több különböző elképzelés létezik. Egyes kutatók szerint alapvetően a hasonlóságok irányítják a párválasztásunkat. Az értékrend hasonlósága fontos szerepet játszik választásunkban, továbbá olyan személyekhez vonzódunk, akik személyisége, családi háttere, illetve eredeti családban betöltött szerepe hasonlít a sajátunkhoz. Az elégedett házasságokban a felek személyiségvonásai jobban hasonlítanak egymásra, mint a kevésbé sikeres párkapcsolatokban. Na de mi lehet ennek az alapja? A hasonlóság – vonzalom elmélet azzal magyarázza a jelenséget, hogy a vonzalom alapja az ismerősség. A legismerősebbek, és egyben legvonzóbbak, pedig azon személyek lesznek számunkra, akik leginkább hasonlítanak hozzánk és saját működésmódunkhoz. A hozzánk hasonló személyek továbbá megerősítenek minket, hiszen ha párunk is hasonló elvek szerint él, az megerősíti a saját vélekedéseink, működésünk helyességének érzetét, ezzel növelve az önértékelésünket.

Az ellentétek vonzzák egymást?

Más kutatások eredményei azonban rávilágítanak, hogy a párválasztásunkban a hasonlóság mellett a különbözőség, sőt akár az ellentétes jegyek vonzása is szerepet játszhat. Ki ne ismerné a jól tanuló, konzervatív lányok és a macsó, rosszfiúk történetét… Ezekben az esetekben az egymást kiegészítő szükségletek és igények képezik a párválasztás alapját. Tehát az emberek olyanokhoz vonzódnak, akik tulajdonságaikban kiegészítik őket, és akik valamilyen lényeges tényezőben eltérnek tőlük. Az „egzotikus” válik erotikussá. Ennek oka, hogy az újdonságra adott általános reakció az izgalom, ami később átalakulhat erotikus vonzalommá.

Ez így mind OK, de akkor most hozzám hasonló vagy éppen velem elletétes társat keressek?

A párválasztás folyamatában valóban egymásnak ellentmondó tényezők, hatások játszanak szerepet.  Mégsem összeegyeztethetetlenek azonban ezek az ellentétes vágyaink. A hasonlóság és az egymásnak ellentmondó tulajdonságok, szükségletek ugyanis egyaránt szerepet játszanak a vonzalom kialakulásában. A kulcs csupán az, hogy a kapcsolat egyes szakaszaiban eltérő szerepe van az egyes tulajdonságoknak. Hiszen míg a kapcsolat kezdeti szakaszában, és a párkapcsolat kialakításában a felszínes jellemzők, így például az azonos demográfiai háttér, vagy iskolázottság, vagy az egzotikus kinézet a fontosak, addig a kapcsolat későbbi szakaszaiban az a nézetek, értékek hasonlósága válik a legfontosabb tényezővé.

A cikk szerzője Borsós Kata, a KözösLépés pszichológusa.

Forrás:

  • Borsós, K. (2017) A párkapcsolati elégedettség a dominancia és az elégedettség függvényében.
  • Gödri, I. (2001) A házassági kapcsolatok minősége és stabilitása. Elméleti támpontok és mérési lehetőségek. KSH NKI, Budapest.
  • Napier, A. Y. (1990) A törékeny kapcsolat. Animula Kiadó, Budapest.
Közös Lépés