
Miszlang Zsófia
Pszichológus,pszichopedagógus, képzésben lévő család és párterapeuta
Pszichológusi diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, fejlődés -, és klinikai gyermeklélektan szakirányán szereztem meg. Felnőtt fejjel vágtam bele és valósítottam meg ezt a régi vágyam, melyhez hosszú önismereti és tapasztalati út vezetett. Hiszem, hogy az életünk során soha nem vagyunk „készen”, utunk során megannyi új élethelyzettel, változással, krízissel, szereppel találkozunk, melyek folyamatosan arra késztetnek minket, hogy változzunk, fejlődjünk és tanuljunk.
Pályafutásomat óvónőként kezdtem, mely fontos részévé vált személyiségemnek. Tíz év alatt sokat tanultam szülőkről, gyerekekről – és természetesen tőlük – de hamar motoszkálni kezdett bennem az érzés, hogy szeretnék többet segíteni. 2006-ban pszichopedagógus végzettséget szereztem, majd a megismerés, és a segítés vágya tovább hajtott a pszichológiához és a családterápiához.Jelenleg iskolapszichológusként dolgozom, így lehetőségem nyílt az óvodás korosztályon kívül a kisiskolás és serdülőkorú gyermekekkel is foglalkozni. Munkám során holisztikus szemlélettel közelítek a gyerekek nehézségeihez, melyben korábbi tanulmányaimra és tapasztalataimra támaszkodom. Munkámban meghatározó a rendszerszemlélet, hiszem, hogy az egyén nehézségeit egy rendszer részeként érdemes vizsgálni.
A Magyar Családterápiás Egyesületnél képződtem továbbá, ahol közelebb kerültem a felnőttekkel való munkához is, ami számomra egy új, izgalmas ajtót nyitott ki. Családterapeutaként abban igyekszem segíteni a családokat, párokat, hogy felismerjék és megértsék a mindennapos családi történések mögött meghúzódó érzéseket és vágyakat, és megtalálják a megfelelő utat ahhoz a változáshoz, mellyel életük harmonikusabbá válhat.
Foglalkozások
Család és párterápia
Ár
25.000 FT / alkalom