A női és a férfi psziché

Népszerű elképzelés az, hogy ‘a férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek’ és sok pszichológus egyet is ért abban, hogy akadnak velük született eltérések a két nem között. Ám ez a kérdés a mai napig még vitatott.

Miben jók a nők?

Simon Baron-Cohen szerint a nők általánosságban fejlettebb együttérző készséggel rendelkeznek, mint a férfiak, ugyanis jobban tudják értelmezni mások gondolatait, és mások érzelmeire olyan érzelmekkel tudnak reagálni, amelyek jobban passzolnak az adott helyzethez. Mindezek kiemelkedőbb társas készségeket eredményeznek, hatékonyabb kommunikációt és több és hatékonyabb társas kapcsolatokat.

Baron-Cohen ezzel magyarázza azt is, hogy a nők miért kevésbé agresszívek, mint a férfiak. A nagyobb empatikus készségüknek köszönhetően, ugyanis jobban átérzik az erőszakos viselkedés által másoknak okozott fájdalmat.

A nők így előnyt élveznek és általában nagyobb érdeklődést is mutatnak a nagyobb fokú empátiát igénylő hivatások terén, mint például a terapeuta, az ápolónő, a HR-szakértő, a mediátor, a tanár.

Annak, hogy miért fejlettebb a nők empatikus készsége evolúciós okai vannak. Az empátia segítséget nyújt a gyerekek gondozásában, hiszen azoknak a babáknak, akiknek anyjuk rá tud hangolódni a szükségleteikre és akik jobban kötődnek az anyjukhoz, azoknak nagyobb esélyük van az életben maradásra.

Miben jók a férfiak?

Baron-Cohen szerint a férfiak általánosságban jobbak a rendszerezés terén. Rendszer bármi lehet, ha megvannak a szabályai, illetve rendelkezik be-, és kimeneti elemekkel is. Ez az a képesség, amellyel képesek vagyunk egy rendszer elemzésére, illetve megalkotására. Ezen kívül a férfiaknak a térbeli képességeik is jobbak, hiszen a rendszerezéshez vizuális készség is szükséges.

A férfiak ezek alapján nagyobb érdeklődést és természetes tehetséget mutatnak az olyan hivatásokhoz, amelyekhez rendszerezési képességre van szükség, és amelyek nem igényelnek különösebb együttérző készséget, mint például a vízvezeték-szerelő, a villanyszerelő, a programozó, az építész, a mérnök és a matematikus.

Az evolúciós magyarázat erre pedig az, hogy a vadászathoz, a nyomkövetéshez, és az eszközhasználathoz szükség volt ezekre a készségekre. Az alacsony szintű empátia és az agresszió pedig hasznosnak bizonyult ahhoz, hogy magasabb pozíciót vívjanak ki maguknak a hierarchiában és ezáltal felkeltsék a másik nem érdeklődését.

És akkor még sincs különbség!

Cordelia Fine azonban azt állítja, hogy a Baron-Cohen kutatásaiban használt tesztek valójában csak azt mérik, hogy az emberektől mit vár el a társadalom a nemi szerepek tekintetében. Ugyanis ezek az elvárások befolyásolták a résztvevők válaszait.

Kutatások ugyanis bizonyították, hogy a férfiak ugyanolyan mértékű együttérzésre képesek, mint a nők, de csak akkor, hogy ha ez kifizetődik.

Amikor a férfiak ugyanis jutalmat kaptak az empatikus megnyilvánulásaikért, például, hogy ezáltal könnyebben megkapják az adott nőt, vagy állást, akkor a pontszámaik nem különböztek a nőkétől. Sőt az is kiderült, hogy a nők ugyanolyan jók a térbeli és a matematikai fejtörők megoldásában, mint a férfiak, feltéve, ha ezt elhiszik magukról. Egy kísérletben, a kutatók azt mondták a női résztvevőknek, hogy a nők jobbak a mentális forgatási feladatokban és így a két nem eredményei azonosak lettek. Ugyanez megismétlődött a matematikai készségek terén is.

Fine rámutat, hogy a nemi különbségek már egészen fiatal gyermekkorban is megfigyelhetők, de ez nem bizonyítja, hogy ezek velünk születettek lennének. A lányokkal és a fiúkkal kapcsolatos elvárások már gyakorlatilag a születéssel megkezdődnek. Ha fiú születik, gyakrabban kezdik a szülők a mondatot így: “büszkén tudatjuk…”. A lányokat és a fiúkat alapvetően úgy neveljük, hogy eltérő énképük alakuljon ki, így később a saját maguk iránti elvárásoknak megfelelően fognak viselkedni.

Az ikertanulmányok rámutattak, hogy az olyan tényezők, mint a temperamentum, a személyiség vagy az érzelmi stílus genetikailag adottak. Azonban a további kutatások már azt bizonyították be, hogy egy genetikai jellemző kibontakozása attól a környezettől függ, amelyben a gyermek felnő, illetve, hogy a tényleges gén bekapcsol-e, vagy kikapcsol, a tapasztalatainktól függ.

Tehát még ha összességében is van némi különbség a férfiak és a nők között a készségeket illetően, ezekre semmiképpen sem alapozhatunk, amikor egy-egy adott nő vagy férfi teljesítményére vagyunk kíváncsiak.

Szerk.: Magyar-Gáti Szilvia

Forrás:

• Louise Deacon (2013) Pszichológia, Hogyan értsük meg önmagunkat és másokat
• Richard J. Davidson, Sharon Begley (2012) Az agy érzelmi élete

Tanítómesterem a halál

Az utóbbi években a pandémiának köszönhetően, most pedig az ukrán-orosz háború által a halál gondolatával való szembesülés előtérbe került. A nyugati társadalom szülöttje azonban mély küzdelmeket él át ennek hatására, hiszen semmilyen fogódzóval nem rendelkezik. Biztosan ismerős néhányunknak, ahogy a családi események során szeretteink elkerülik a halottakról való beszélgetést. Vagy amikor a közel 100 éves nagymamát közelgő haláláról beszélve kínos csenddel burkolják körül. Talán egyeseknek az is, ahogy egy orvos vagy akár a közeli hozzátartozók is átmeneti állapotban lévő, súlyos betegként kezelik a haldoklót.

Talán kényelmesebbnek tűnik elbújni hárításaink falai mögé, de mégis bízom benne, hogy akadnak majd olyanok, akik odafordulnak és látni, érteni szeretnék, foglalkozni szeretnének a halál gondolatával és ezáltal szembenézni legmélyebb félelmeikkel.

Az élet egyik legnyilvánvalóbb ténye, hogy minden elmúlik, hogy félünk az elmúlástól és az elmúlástól való félelmünk ellenére élnünk kell. Megtanulni helyesen élni, annyit tesz, megtanulni helyesen meghalni. Szent Ágoston ezt úgy fogalmazta meg: “Csak a halállal való szembesüléskor születik meg az ember igazi énje.” A halál az élet elválaszthatatlan része, s ennek folyamatos figyelembevétele csak gazdagítja az életet, semmint tönkreteszi. Tehát ez az elmúlt időszak lehetőségként is szolgálhat számunkra, hogy mindinkább önmagunkká váljunk és rátaláljunk az élet valós értékeire. Mert a halál fizikailag elpusztítja az embert, a halál tudata megmenti őt.

Martin Heidegger 1926-ban rendkívüli módon foglalkoztatta a halállal való szembesülés témája. Úgy gondolta, hogy a világban két alapvető létezési mód van: (1) a létezést elfelejthető állapot, és (2) a létezést tudatosító állapot. Amikor feledi létezését az egyén, akkor a tárgyak világában él és belefeledkezik a rutinba, haszontalan fecsegésekbe merül és megadja magát a mindennapi világnak. A másik létezési módban az ember állandóan tudatában van létezésének, és nem csupán a lét múlandóságának, hanem a létezése miatti felelősségének is tudatában van. Mivel csupán ebben a létformában állhat kapcsolatban az önteremtő képességével, csak itt képes arra, hogy megváltoztassa önmagát. Azonban az emberek java része az első létformában létezik, amire a felejtés, a menekülés, a személytelenség és a tompaság jellemző. A második létformában az egyén megismeri lehetőségeit, és korlátait, szembenéz az abszolút szabadsággal és a semmivel, és elkezd szorongani. Ekkor azt gondoljuk, milyen jó is lenne soha nem gondolni a halálra? Mégis, amikor a halál elhárul, és az egyén szem elől téveszti, hogy mi a tét, az élet ellaposodik.

Az tény, hogy az egyén puszta elmélkedéssel és kitartással nem kerülhet át az önfeledt létezésből a felvilágosultabb, ám szorongásteli létezésbe. Vannak azonban bizonyos megváltoztathatatlan, “kényszerítő” élmények, melyek kizökkentik, átrántják az egyént az első, mindennapos létformából a tudatos létezésbe. Ezek közül a halál a leghatásosabb.

Tolsztoj Háború és béke című könyve kitűnően illusztrálja, milyen radikális változásokat okozhat az egyénben a halál. Pierre a főszereplő, belefásul az orosz arisztokrácia céltalan életébe.  A történet fordulópontja, amikor Napóleon katonái elfogják és golyó általi halálra ítélik. Hatodikként a sorban végignézi társai kivégzését, és készül a halálra, amikor is az utolsó pillanatban váratlanul kegyelmet kap. Az esemény átélése megváltoztatja őt, ezután tartalmas, céltudatos   életet él. Képes a kapcsolataiban teljes odaadást tanúsítani, élvezettel érzékeli a természeti környezetet, megtalálja feladatát az életben, aminek jelentése lesz a számára, és annak szenteli magát.

Ez a jelenség a pszichológia világában is gyakran előfordul. Interjúkat készítve olyanokkal, akik túléltek öngyilkossági kísérleteket, tíz túlélőből hat esetében kiderült, hogy az esemény következtében megváltozott az életszemléletük. Az egyik így nyilatkozott: “Új remény és elhatározás töltött el, hogy éljek. A legtöbb ember nem éri fel ésszel. Értékelem az élet csodáját – mintha egy szárnyaló madarat néznék – minden fontosabb lesz, ha közel vagy ahhoz, hogy elveszítsd. Úgy érzem harmóniába kerültem tárgyakkal és emberekkel. Lelki újjászületésem óta átérzem az emberek fájdalmát. Minden tiszta és világos.”

Végső stádiumban lévő rákbetegekkel folytatott munkája során Irvin D. Yalom azt tapasztalta, hogy sokan a veszélyben a változás lehetőségét ismerték fel. Elképesztő átalakulásról, belső változásról számoltak be a betegek:

• • a dolgok átértékelése prioritás szempontjából, a jelentéktelen dolgok banálissá válnak,
  • képessé válnak a választásra és tudnak nemet mondani,
  • nem halogatják többé a dolgokat, a jelenben élnek,
  • értékelik az élet elemi dolgait, például az évszakok változását,
  • képessé válnak szeretteikkel az elmélyült kommunikációra.

A halál és az élet egymástól elválaszthatatlan, a halál fizikailag elpusztít, ám a halál gondolata meg is menthet minket. Elfogadása színt visz az életbe, radikális változást okoz az életfelfogásban, közelsége hatására képesek lehetünk mély, személyes változásokra.

Szerkesztette.: Magyar-Gáti Szilvia

Forrás: Irvin D.  Yalom: Egzisztenciális Pszichoterápia

Az egyik legfontosabb szükségletünk emberi szükségletünk, életünk egyik legörömtelibb és egyben legnagyobb fájdalmakat okozó területe a párkapcsolat. Kapcsolatunk minősége vagy épp hiánya jelentős hatással van az életünk valamennyi területére testi, lelki és szociális téren egyaránt. A párkapcsolat a valahova tartozás és a biztonság érzését nyújtja, érzelmi támogatást biztosít, és így hozzájárul a boldogságérzet növekedéséhez. Emellett a jól működő kapcsolat segítséget nyújt céljaink elérésében, az önmegvalósításban és alkalmazkodóképességünk növelésében is.

Párkapcsolatunk jelentős hatással van életünk minőségére.

A párkapcsolatok jelentős változáson estek keresztül az utóbbi évtizedekben.  A házasságot hagyományosan a felnőtté válás egyik fontos feltételének tartották, továbbá nagyszüleink idejében a tartós párkapcsolat egyedüli elfogadható formája a házasság volt. A házasság megítélése azonban napjainkra átalakult. Ezen attitűd változás hátterében többek között a házasság gazdasági funkciójának háttérbe szorulása áll. Azzal ugyanis, hogy általánossá vált a nők munkavállalása, a házasság megszűnt pénzügyi szövetségnek lenni. Ehelyett egyre inkább előtérbe került a párkapcsolat érzelmi szerepe, így a pár kapcsolati és szexuális összhangja. A házasság romantikus, érzelmi döntéssé vált. Ezen változás hatását tovább erősítette az individualizáció térhódítása és az önmegvalósítás igényének növekedése is. Ezen változások az egyéni és társadalmi szintű értékrendben vezettek a házassággal kapcsolatos attitűdök átalakulásához. Az átalakulások ellenére a párkapcsolat ma is fontos szerepet játszik az egyének életében, azonban az említett változás megnehezítette a párválasztás folyamatát.

Az első párkapcsolat kezdete leggyakrabban a húszas évek elejére tehető és általában több hosszabb-rövidebb kapcsolat előzi meg a végleges párválasztást. A házasságig, vagy tartós élettársi kapcsolatig vezető út a legtöbb mai fiatal számára rögös, legalább is a korábbi évtizedekhez viszonyítva. Nagyszüleink idejében ugyanis általában már az első szerelem házassággal végződött.

Gondoljunk bele, lett volna a Szex és New York sorozatnak létjogosultsága az 50-es években?

Manapság nehezebben keressük és találjuk meg életünk párját. Bár a párválasztás és a párkapcsolatok alakulásának megértése nem rövidíti, könnyíti meg ezt az utat, dinamikájuk megértése mégis érdekes szempontokra világít rá.  Érdekes kérdés lehet például, hogy mi alapján választjuk azt, akit?

Hasonló hasonlót választ?

A párválasztás egy összetett folyamat, melynek dinamikájáról több különböző elképzelés létezik. Egyes kutatók szerint alapvetően a hasonlóságok irányítják a párválasztásunkat. Az értékrend hasonlósága fontos szerepet játszik választásunkban, továbbá olyan személyekhez vonzódunk, akik személyisége, családi háttere, illetve eredeti családban betöltött szerepe hasonlít a sajátunkhoz. Az elégedett házasságokban a felek személyiségvonásai jobban hasonlítanak egymásra, mint a kevésbé sikeres párkapcsolatokban. Na de mi lehet ennek az alapja? A hasonlóság – vonzalom elmélet azzal magyarázza a jelenséget, hogy a vonzalom alapja az ismerősség. A legismerősebbek, és egyben legvonzóbbak, pedig azon személyek lesznek számunkra, akik leginkább hasonlítanak hozzánk és saját működésmódunkhoz. A hozzánk hasonló személyek továbbá megerősítenek minket, hiszen ha párunk is hasonló elvek szerint él, az megerősíti a saját vélekedéseink, működésünk helyességének érzetét, ezzel növelve az önértékelésünket.

Az ellentétek vonzzák egymást?

Más kutatások eredményei azonban rávilágítanak, hogy a párválasztásunkban a hasonlóság mellett a különbözőség, sőt akár az ellentétes jegyek vonzása is szerepet játszhat. Ki ne ismerné a jól tanuló, konzervatív lányok és a macsó, rosszfiúk történetét… Ezekben az esetekben az egymást kiegészítő szükségletek és igények képezik a párválasztás alapját. Tehát az emberek olyanokhoz vonzódnak, akik tulajdonságaikban kiegészítik őket, és akik valamilyen lényeges tényezőben eltérnek tőlük. Az „egzotikus” válik erotikussá. Ennek oka, hogy az újdonságra adott általános reakció az izgalom, ami később átalakulhat erotikus vonzalommá.

Ez így mind OK, de akkor most hozzám hasonló vagy éppen velem elletétes társat keressek?

A párválasztás folyamatában valóban egymásnak ellentmondó tényezők, hatások játszanak szerepet.  Mégsem összeegyeztethetetlenek azonban ezek az ellentétes vágyaink. A hasonlóság és az egymásnak ellentmondó tulajdonságok, szükségletek ugyanis egyaránt szerepet játszanak a vonzalom kialakulásában. A kulcs csupán az, hogy a kapcsolat egyes szakaszaiban eltérő szerepe van az egyes tulajdonságoknak. Hiszen míg a kapcsolat kezdeti szakaszában, és a párkapcsolat kialakításában a felszínes jellemzők, így például az azonos demográfiai háttér, vagy iskolázottság, vagy az egzotikus kinézet a fontosak, addig a kapcsolat későbbi szakaszaiban az a nézetek, értékek hasonlósága válik a legfontosabb tényezővé.

A cikk szerzője Borsós Kata, a KözösLépés pszichológusa.

Forrás:

• Borsós, K. (2017) A párkapcsolati elégedettség a dominancia és az elégedettség függvényében.
• Gödri, I. (2001) A házassági kapcsolatok minősége és stabilitása. Elméleti támpontok és mérési lehetőségek. KSH NKI, Budapest.
• Napier, A. Y. (1990) A törékeny kapcsolat. Animula Kiadó, Budapest.

Megtalálni az igazit …. megállapodni… elkezdeni a közös életet … megházasodni…

Mindannyian boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatra vágyunk, de a boldogító igen-ig vezető út manapság legtöbbünk számára rögös és hullámvölgyekkel teli. Míg nagyszüleink első szerelme nagy valószínűséggel házassággal végződött, számunkra diákszerelmeink emléke elhalványul már mire házasságra lépünk.

Miért alakulhatott ez ki? És mit nyerünk mi ezzel a kereséssel?

Vessünk egy pillantást arra a bizonyos első szerelemre. Bár a legtöbb diákszerelem tiszavirág életű, az első párkapcsolat fontossága megkérdőjelezhetetlen. Első élményeink fontosságáról tanúskodnak a diákszerelmünk pillanatairól őrzött élénk, részletes emlékeink.

A pad alatti levelezések, a tankönyvekbe rajzolt szívek, az izgatottság amivel a kicsengetést vártuk… örökké belénk ivódnak.

Hogy miért ilyen élénkek ezek az emlékek? Az újdonság élménye és agyunk működésmódja miatt. Ezek a rendkívül részletes és színes emlékképek, szaknyelven vaku emlékek, újdonságuk és érzelmi jelentőségük miatt égnek bele emlékezetünkbe. Memóriánkban elfoglalt kitüntetett helyükért az a pszichológiai mechanizmus felel, amely az érzelmileg felfokozott állapotban átélt új élményeket fontosnak címkézi, és ezért mélyen eltárolja. Másrészt az első szerelemnek van egy megismételhetetlen aspektusa. Úgy szeretünk, hogy még sosem csalódtunk, még senki nem törte össze a szívünket.

Az első szerelem azonban legtöbbször elmúlik és átadja helyét hosszabb-rövidebb, boldogabb és fájdalmasabb románcoknak.

Ezeknek a házasságot megelőző szerelemeknek rendkívül fontos szerepe van majdani házas életünk sikerességében. Ugyanis a párkapcsolati működést is tanulni, gyakorolni kell és ezen tapasztalatok készítenek fel minket a sikeres együttélésre. Mindenkitől valami mást tanulunk meg magunkról és a kapcsolatokról. Fejlődik a párválasztási érettségünk, a személyiségünk és a másik nemmel való interakciós készségünk. Gyakorlatot szerzünk a nemi szerepeknek megfelelő viselkedésmódban, önállóságunk és empátiás készségünk fejlődik. Ezen tapasztalatok továbbá segítenek minket a személyiségünknek, igényeinknek megfelelő partner kiválasztásában.